Kollégium

A vak gyermekek jelentős részének gyógypedagógiai iskoláztatása – mivel intézményünkbe az ország egész területéről jönnek tanulók – csak az iskolához tartozó kollégiumi elhelyezéssel valósítható meg.

A kollégiumban tanulók bensőséges légkörű, egészséges, kulturált környezetben tanulhatnak, szórakozhatnak, pihenhetnek.
A diákok harmonikus és egészséges fejlődését, tanulását, az önálló életre való felkészülését gyógypedagógus kollegák segítik.

A kollégiumi csoportok az iskolaépület második és harmadik emeletén találhatók.
A tanulók nemenként, s korosztály szerinti csoportokban vannak elhelyezve (átlagosan 15-18 fő).
A csoportokhoz 4-6-8 ágyas hálók, egy társalgó és két mosdó helyiség tartozik.
A kollégiumban lakó gyerekek vacsora után rendeződnek csoportokba, melyekben a következő napig, a tanítás kezdetéig élik közösségi életüket.
A hétvégeken s a tanításnélküli napokon szintén ezen csoportokban foglalkoztatjuk a bent maradt gyerekeket.

Az itt folyó gondozási, nevelési feladatokat nagyrészt a gyermekfelügyelők végzik, a hétvégi szabadidős foglalkozásokat a tanulók igénye szerint, nevelőtanárokkal közösen megtervezve bonyolítják.
A tanulóinknak a délutáni órákban és a hétvégeken rendelkezésére áll az intézmény uszodája, tornaterme, számítástechnikai laboratóriuma és közös kulturális rendezvényekre az iskola díszterme.

Kollégiumi foglalkozások

1. Tanulókör

Tanulást segítő foglalkozás.
A napi felkészülést szolgáló tevékenység közvetlen tanári irányítással, meghatározott időkeretben és a nyugodt felkészülést biztosító tárgyi környezetben történik csoportos, illetve egyéni foglalkozás formájában.
Az iskolai munka folytatását jelenti, elmélyítve az oktatás anyagát, a gyengébb tanulók felzárkóztatásával, a tehetségesebb tanulók magasabb színvonalú segítésével.
A tanulókat fokozatosan neveli az önálló felkészülésre, ismeretszerzésre.

2. Szocializáció

A tanulókkal való törődést biztosító foglalkozás. A csoportfoglalkozások keretében elsősorban a tanulócsoport életével kapcsolatos feladatok, tevékenységek megbeszélése, értékelése történik; a foglalkozásokat fel kell használni arra, hogy a tanulók elsajátítsák a mindennapi élettel kapcsolatos ismereteket, a szociális viselkedés alapvető szabályait, a szociális értékrendet.
A tanulók egészségének védelme érdekében kapjon hangsúlyt a balesetek, a káros szenvedélyek megelőzése.
A személyes törődést biztosító foglalkozások keretében lehetőséget kell biztosítani a tanulók számára, hogy egyéni problémáikat feltárják, és ezek megoldására a pedagógus tanácsot adjon.

3. Kulturális foglalkozás

A gyermekek irodalmi, képzőművészeti, zenei nevelése elősegíti, hogy érzelmileg gazdagabbakká, kiegyensúlyozottabbakká váljanak. Ezek a foglalkozások hozzájárulnak ahhoz, hogy nagymértékben javuljon az ízlésük, igényességük önmagukkal és a környezetükkel szemben.

4. A szabadidős foglalkozások

  • a diákok által kezdeményezett szabadidős programok,
  • sportklubok: goal-ball, tor-ball, korcsolya, tandemezés,
  • szakkörök: tánc, dráma, kerámia, gyöngyfűzés,
  • külső helyszínű rendezvények: múzeum, mozi, színház, hangverseny,
  • kirándulások, kerékpár túrák,
  • nyári táborok.

Minden évben megrendezésre kerülő programjaink: Ki mit tud, Szavalóverseny, Lányok napja, Fiúk napja, Farsang, Gyermeknap.

A szabadidő hasznos eltöltését célzó foglalkozásokon meghatározó szerepet kap az egészséges- és kulturált életmódra nevelés, az önkiszolgáló képességek fejlesztése, a diáksport, a természeti környezet megóvása, ápolása.
A készségfejlesztő foglalkozásokon a pedagógus speciális játékokkal fejleszti a tanulók mozgását, hallását, memóriáját, tapintását és kézügyességét.

A nyári táborok szervezése, lebonyolítása főleg a nevelőtanárok mindenkori feladata. Nyaranta 5-6 tábor közül választhatnak az érdeklődő tanulók.
Hagyományos táboraink a dunakiliti tábor, – itt a Szigetközben kenuzás és kerékpározás a kiemelt tevékenység – s a soltvadkerti tábor, itt a kerület iskoláival közös programokon vehetnek részt a jelentkezők.
A nyári táborok alkalmával az intenzív és hosszú ideig tartó szabadidős, sport programok a legoptimálisabb terepet biztosítják a gyermekek testi-, lelki fejlesztése szempontjából.