Solymos Gyula dr. (1919-1981)

Nyolcgyermekes családban született 1919. május 31-én Budapesten. Születésétől fokozatosan romlott a látása, így iskoláit a budapesti és a bécsi vakok intézetében végezte. Anyagi gondok miatt zenei tanulmányai félbeszakadtak, ezért a gyógymasszőri szakmát tanulta ki.

1938-tól – tíz éven át – a Szabolcs utcai kórházban dolgozott Budapesten. A II. világháború után, a Magyar Kommunista Párt tagjaként aktívan bekapcsolódott a mozgalmi munkába. Felfigyeltek rá, politikai feladatokkal bízták meg.

1949. július 18-án Budapesten létrejött az egykori Vakokat Gyámolító Országos Egyesület, és épületeiben a vakokat foglalkoztató Nemzeti Vállalat. Az akkori népjóléti miniszter, Ratkó Anna, e vállalat igazgatójának Solymos Gyulát nevezte ki. Lelkes munkatársaival hatalmas lendülettel fogott hozzá az új vállalat szervezéséhez és fejlesztéséhez. Bizonyítani kívánta, hogy a vak és a gyengénlátó emberek is képesek megfelelni a társadalom és a tervgazdálkodás elvárásainak.

Az ’50-es években még több ezer munkanélküli sorstárs élt az országban, közülük sokat felvettek, és néhány év múlva már több százan dolgoztak az új vállalatnál. A termelés és a létszám növekedésének eredményeként egy új, “kefepalotának” becézett épületegyüttessel bővült a vállalat 1958-ban a zuglói Laky Adolf utcában. Fejlődésével Solymos Gyulának is lépést kellett tartania. Gazdasági és számviteli tanfolyamokat végzett, majd az ELTE Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Rendszeresen írt tanulmányokat, cikkeket hazai és külföldi lapokban a vakok foglalkoztatásáról.

A Magyar Rehabilitációs Társaságban is képviselte sorstársai érdekeit. Számos állami kitüntetést kapott, és a szövetségekben végzett munkájáért az elsők között vehette át a Braille-emlékérmet, még az alapítás évében, 1959-ben.

A Nemzeti Vállalat átszervezése után létrejött a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat (mai neve: Főkefe Ipari Kft.).

Dr. Solymos Gyula 1980. december 31-én vonult nyugdíjba, de a jól megérdemelt pihenést, a kedvenc időtöltést jelentő zenehallgatást nem sokáig élvezhette.

1981 október 28-án váratlanul elhunyt.

Lak István, a Vakok Világa, című újságban 1999 februárjában megjelent cikke alapján.