A tanulók sajátos pedagógiai igényeinek, a sérülés típusához és súlyossági fokához igazodva négyféle tagozaton, speciális tantervek szerint haladva, szükség szerint speciális tananyagtartalommal próbálunk eleget tenni. Az ép értelműek és a tanulásban akadályozottak mellett a halmozottan sérültek tagozata (értelmileg akadályozott, siketvak, többszörösen sérült súlyos halmozott sérült gyerekek) is az általános iskola szerves részét alkotják.
Oktatás-nevelés
Helyi tanterveink alapját a NAT-ban megfogalmazott műveltségi területek tartalma és követelményrendszere alkotja.
Szerkezeti felépítésünk a 8 évfolyamos iskolától abban tér el, hogy az első évfolyam tananyagát két tanév alatt dolgozzuk fel.
A nagy erőfeszítést igénylő tanuláshoz szükséges nyugodt munkakörülményeket azzal is támogatjuk, hogy az első osztályok a megszokott környezetben, az óvoda épületben maradnak a gyerekek. Míg a 2-8. osztályig a központi épület első emeletén kapnak elhelyezést.
Az eltérő szükségletekre alapozva egyéni és kiscsoportos terápiás fejlesztéseket is biztosítunk (látásnevelés, logopédia, korrekciós foglalkozások, tehetséggondozás, pszichológusi megsegítés).
Évek óta mind az épértelműek, mind pedig a tanulásban akadályozottak tagozatán működik az ún. speciális csoport. Ezekben a 4-5 fős kis közösségekben a tanulók fejlettségi szintjéhez igazodó, egymástól eltérő ütemű, differenciált előrehaladás jellemző.
Közkedvelt a diákkönyvtárunkban hozzáférhető, kikölcsönözhető számítógépes átírású ifjúsági irodalom. Minden tanév végén megjutalmazzuk a legtöbb könyvet olvasó növendékeket. Természetesen a minőség mellett szempont a kifejező és értő olvasás is. Ennek mérésére az osztályfőnökök kidolgozták a feladatlapokat.
A felső tagozaton egyik fő feladatunknak tekintjük a kommunikációban az anyanyelv biztos tudását és eszközszintű alkalmazását. Ez az alapja bármely élő idegen nyelv eredményes elsajátításának.
Tanulóink a 3. osztálytól kötelező tantárgyként az angol vagy német nyelvet választhatják.
Elődeink már 70 évvel ezelőtt felismerték, hogy a látó emberekkel való kapcsolattartásban kitűnő eszköz a gépírás. Azóta ez kötelező tantárgy a vakok oktatásában, az informatika tanulásának elengedhetetlen feltétele.
Az informatika tanításában célul tűztük ki, hogy minden tanulónk, aki az általános iskolai bizonyítványt megszerzi, tanulmányai végére eszköz szinten használja a képernyőolvasóval (Jaws, NVDA program) és/vagy pontkijelzővel kiegészített számítógépet. A technikák elsajátításával képes legyen önállóan barangolni a világhálón is. Ennek érdekében már a 3. osztályban bevezettük az informatika oktatását.
Pedagógiánkban az egészséges életmódra nevelés mellett kiemelt szerepet kap a környezetvédelem. Az elméleti ismeretek mellett fontos szerepet kap a környezet tisztaságának folyamatos értékelése, papír, PET palack és elemgyűjtés.
A közvetlen környezetünk megismerésében, az eligazodásban nagy szerepe van az önálló tájékozódásnak. A mozgástrénerek munkájának köszönhetően az iskolában minden egyes tanuló heti legalább egy órában gyakorolja a szakszerű, fehér bottal való közlekedést.
Az Országos Rendőrkapitányság közreműködésével több mint 10 éve megrendezzük a közlekedési vetélkedőt, mely elméleti és gyakorlati részből áll.
A látássérültek művészeti nevelésében hagyomány szerint központi helyen szerepel a zeneoktatás. Jelenleg az ének mellett 3. osztálytól lehetőség nyílik a hangszertanulásra. Furulya, zongora mellett fuvolát és orgonát is lehet választani.
Ritkán találkozunk igazi tehetségekkel, de annál nagyobb szerephez jut a terápiás célú zeneoktatás. Ennek érdekében a zenei munkaközösség kidolgozta a speciális zenei tanterveket. Egyre nagyobb számban tanulhatnak hangszeren játszani a tanulásban akadályozott gyermekek is.