Pinviczki György

Pinviczki György 1935. január 22-én született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen egy földműves család három fiúgyermeke közül a legidősebbként. Az elemi iskola első hat osztályát szülőfalujában végzi, de ekkor a szemész azt tanácsolja, hogy látása romlása miatt a budapesti Vakok Iskolájában folytassa tanulmányait. 1949-ben felkerül a fővárosba.

A Vakok Tanintézetében akad egy zenetanár, Berindán László, aki megismerteti a fiatal fiút a zenével és egy életre a muzsikálás örömével. Az intézeti zenekarban csellistaként játszik, majd 1953-ban, amikor befejezi az iskolát, a Vakok Szövetsége akkori zenekarában csellózik tovább.

A végzős fiatalokat Szombathelyre akarja munkába helyezni a vakokat felügyelő “hatalom”, de a szövetség vezetői, Lukács Géza főtitkárral az élen közbelépnek, mert szükségük van a fiatalokra a kulturális élet fellendítésében. Pinviczki György – többed magával – így maradhat Budapesten telefonkezelőként.

Két év után a Fővárosi Kefe és Seprűgyártó Vállalathoz kéri magát, ahol elsajátítva a kefe- és ecsetkészítő szakmát hét éven át dolgozik. Természetesen itt is bekapcsolódik a kulturális munkába, a vállalat zenekarának és énekkarának is tagja lesz. Közben 1958-ban megnősül, s így sorsát végleg a fővároshoz köti. Bár munkáját elismerik és megbecsülik, mégis hűtlen lesz a vállalathoz.

1962-ben az Egészségügyi Minisztériumba hívják telefonkezelőnek. Igent mond, mert így több ideje marad a zenei fellépésekre. Az 1974-ig terjedő időszakban előadóművészi diplomát szerez a könnyűzenei kategóriában
(B-kategóriás vizsga). Időközben átnyergelt a dobra, és dobosként működött hosszú ideig. 1990-ben egy nagyszabású koncerten, amelyen zenészbarátait és társait összehívta, tette le ünnepélyesen a dobverőket. Ezután csak alkalomszerűen zenélt.

Közben házat épít, megszületik a fia és a kislánya. Egészen a hatvanas évek végéig nem marad ideje és energiája, hogy aktívabban részt vegyen a szövetség életében. 1969-ben dr. Körner György főtitkár személyesen hívja a szövetségbe társadalmi munkásnak a budapesti elnökségbe. Elvállalja a megbízatást és azután öt év múlva meglepődik: dr. Bódi István főtitkár kinevezi a Budapest és Pest megyei Szervezet titkárának. A minisztérium fájó szívvel engedi el, s 1974 április 1-én, cseppet sem áprilisi tréfaként kezdetét veszi titkári munkássága. Három esztendeig félállásként, majd 1977-től kinevezik teljes állású titkárnak. “Nem készültem hivatalnoknak, inkább gyakorlati ember vagyok” – mondja magáról, és a titkárban szerencsésen ötvöződik a szervezőkészség, az emberismeret, a humánum. Titkárként, zenészként, a szövetség tagjaként, a tétlenkedést nem ismerve, jelen van a hétköznapokban és az ünnepeken. A szövetség képviseletében eljut többször külföldre is. Számos kitüntetéssel jutalmazzák, melyek közül a legbüszkébb a Munkaérdemrend bronz fokozatára.

1993-ban dönt úgy, hogy ideje “takarékra venni magát”. A titkári teendők ellátását nem vállalja, ugyanakkor a Budapest és Pest megyei Szervezet elnöki tisztjére jelölik és megválasztják. Sorstársaitól nem szakadt el, sőt a Budapesti Turista Szakosztályba belépve a kirándulásokon, a különböző kötetlen programokon továbbra is osztozik örömeikben és gondjaikban. A nyugdíjas évek több időt engedtek a kertre, az unokára.

Pinviczki György Közel húsz esztendőn keresztül a Budapest és Pest megyei Szervezet titkáraként nap mint nap intézte sorstársai ügyes-bajos dolgait. Hányan és hányan keresték fel, mert az évek során megtanulták: bízhatnak benne. Ha kellett, hegyeket mozgatott meg, hogy megoldódjanak a problémák, hogy a kisiklott életek révbe jussanak, hogy akit sorsa a szövetségbe vezérelt, meglelje helyét szűkebb és tágabb közösségében. Tapasztalataira, a sorstársai iránt érzett felelősségére és szeretetére a mai napig szükség lenne. Az MVGYOSZ Budapest és Pest megyei Szervezete elnökeként, országos küldöttként, no meg egyszerűen csak “Gyuri bácsiként” sokan keresték meg személyesen és telefonon, tudva, hogy a megértés és a segítőkészség nem marad el.

Bartha Zsuzsanna: Vakok Világa, 1995 március