Hazai első, nemzetközi harmadik a pontírásversenyen

Lakatos Melitta, a győztes, verseny közben

Lakatos Melitta, a győztes, verseny közben

Első lett iskolánk 8. osztályos tanulója, Lakatos Melitta, a nemzetközi braille-verseny magyarországi fordulóján, így kijutott Lengyelországba, ahol harmadik helyezést ért el.
A komoly munkát komolyan díjazták, hiszen az első három helyezett nyereménye egy 12-egységes braille-kijelző volt.

A magyarországi forduló 2018 április 21-én, a Lengyelországban megrendezett nemzetközi döntő pedig május 18-án zajlott.
A versenyzőknek iPhone és egy, ahhoz bluetooth-on keresztül kapcsolódó, braille-kijelző segítségével össze kellett mérniük tudásukat a pontírás-olvasás és a szövegszerkesztés területén, majdpedig el kellett küldeniük a zsűrinek e-mail-ben a megoldott feladatokat .

A két évente megrendezett verseny célja, hogy népszerűsítse a braille-kultúrát, erősítse az iránta való elkötelezettséget, valamint hogy rávilágítson arra, hogy a korszerű informatikai eszközök és a pontírás egyáltalán nem állanak ellentétben, hanem éppen kiegészíthetik egymást.

Gratulálunk a résztvevőknek! A mai esemény jó példa arra, hogy a Braille-kultúrának az informatika által meghatározott társadalomban is megvan a maga helye és szerepe. A Braille-kultúra hidat képez a közép-európai régió vak és gyengénlátó polgárai között.

Facebook forrás

A Visegrádi Alap logója

A projekt megvalósítását a cseh, magyar, lengyel és szlovák állam által létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy előmozdítsa a fenntartható együttműködést a közép-európai régió országai között.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.