Életutak – sikeres vak személyek rendezvénysorozat

"Szól a szív..." Alapítvány

„SZÓL A SZÍV…” ALAPÍTVÁNY
a vak gyermekek oktatási – nevelési, szakképzési feltételeinek biztosítása,
társadalmi beilleszkedésük megsegítése.

A „Szól a szív …” Alapítvány szeretettel meghívja Önt az

Életutak – sikeres vak személyek

című előadássorozatának következő alkalmára.

A rendezvény célja, hogy olyan személyekkel találkozzanak, akik a látássérülésük mellett példamutató életpályát futottak, futnak be. Őszintén szeretnénk beszélni arról, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, milyen stratégiákat tudtak, tudnak alkalmazni. Hogyan építették ki kapcsolataikat a látó munkatársaikkal, barátaikkal. Beszélni fogunk a családalapítás örömeiről, nehézségeiről.
A beszélgetés során lehetőséget teremtünk kérdések feltevésére és azok megválaszolására.

Következő meghívott vendégünk Teskovics Adél telefonos operátor, értékesítő, mentor, akinek életét a következő, Dan Brown-tól származó mottó vezérli:
„A tudás egy eszköz, és – mint minden eszköz esetében – a használója kezében dől el, milyen hatást fejt ki.”

  • A rendezvény időpontja: 2019. november 13. szerda 16 óra.
  • Helyszíne: Vakok Iskolája II. emelet, Bravia terem, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
  • Részvétel: ingyenes.
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.