Ismét feltöltődve tértünk haza Tahitótfaluból… Idén már rutinosak voltunk, hiszen másodszor tértünk vissza a táborba. Ismerős helyszínre, ismerős emberek közé, akiket olyan közel éreztünk magunkhoz, mintha nem is telt volna el egy év. Aki új volt, őt is hamar a szívünkbe zártuk. Kétséges volt, hogy idén találkozhatunk-e egyáltalán, és ugyanolyan fesztelenül töltöttük el együtt azt a néhány napot, mint tavaly. Nagyon tetszett a légkör, amely végig körbevett minket. Jól átgondolt, gondosan megszervezett programok voltak, amelyeken belül mégis szabadok, önfeledtek tudtunk lenni. Mindegyik elég érdekes és kihívásokkal teli ahhoz, hogy szívesen vegyek részt bennük. Kristóf is lelkesen vetette bele magát bármibe, amibe hívták: mese, tánc, kézműveskedés… Neki legjobban a közös sütisütés tetszett, mert a beszélő mérleg izgalmas számára. Érdekes tapasztalat volt a terápiás kutyusokkal találkozás is, hiszen sokat faragott le a félelméből. Rám ez a sárkányhajózásnál volt igaz…
Megnyugtató volt végre megint olyan szülőtársakkal beszélgetni, akikkel tapasztalatot lehetett cserélni, tanácsot kapni, vagy csak megosztani az örömeinket. Felbecsülhetetlen érzés, mikor valaki teljesen átérzi, amiről beszélgetünk!
A szállás összes adottságát kihasználtuk, az önálló közlekedés-tájékozódás gyakorlására is lehetőséget adott, és Kristóf ebbe önként vetette bele magát. Mindig nagy élmény, ha látom, milyen ügyesen jönnek-mennek a gyerekek, időnként megfeledkezve arról, hogy ki vezet kit, ki lát valamit, ki nem…
Hálás vagyok, hogy részesei lehettünk ennek a klassz tábornak, vidáman, felszabadultan.
Várjuk a következőt!
Kopa Dorottya - 6. osztály, Pécsvárad
Elvittek minket sárkányhajózni. Eleinte félelmetes volt, hiszen a hajó billegett, de mikor már elkezdtünk evezni, megnyugodtunk. Nagyon kedves volt a bácsi, aki irányított minket. Pontosan, és szépen leírta a mozdulatokat, amivel evezni kell. Hiszen még sokan nem is tartottak evezőt a kezükben, köztük én sem. Érdeklődött afelől, hogy milyen sportokat lehet végezni vakon, és mi a barátnőmmel együtt elmondtuk, hogy nem zárult be előttünk a világ. A bácsi rájött, hogy nagyon nyitottak vagyunk, és megkérdezte tőlem, hogy érzem-e, hogy mikor megyünk el a híd alatt. Én megéreztem, de ekkor már sajnos véget ért az út, és visszamentünk a szállásra.
Természetesen egy tábor sem telhet mese nélkül. Pláne itt! A mesefoglalkozás kereteinek alapváza a négy elem volt, a víz, a föld, a tűz, és a levegő, amiket egy-egy szélcsengővel helyettesítettünk. Ezen felül minden elemhez tartozott egy mese is. Kezdtük a vízzel. Nekem személy szerint ennek a meséje tetszett a legjobban, mert olyan különleges volt. Utána következett a föld. Ennek az elemnek a meséje a Kőleves című magyar népmese adott képi szinte kézzel fogható világot. Ez után a mese után nemezeltünk. Tenyérbe férő nemezlabdákat gyártottunk, mindenki egyet. Délben ebédeltünk, és utána folytattuk az utazást a tűz világába. Ehhez a mese a tűzről szóló egyik legenda volt. Mivel a mesében rengeteg állat szerepelt, ezért utána agyagból erdei állatokat készítettünk. Volt aki mókust, vagy őzet, de volt akinek a keze közül egy csikóhal került ki.
Majd zártuk a délutánt a levegővel. Ez volt a legviccesebb mese az összes közül, hiszen a gonosz szereplőt Teventejnek hívták, akit mi átkereszteltünk Tevetejre. Ezután kulcsokból szélcsengőt készítettünk, és mikor a botokon már meg-megcsendültek a kulcsok, az egyik néni azt mondta, hogy az utolsó feladatunk az, hogy írjunk egy verset arról a szerencsétlen emberről, akitől mindenki elvette a szárnyát. A vers nagyon vicces lett. (Azóta is emlegetjük a barátnőimmel!)
